2010. április 7., szerda

Sokminden

Hosszú szünet után újra jelentkezek. Újra suli, de nincs német tanár egész héten. Néha azért már hiányzott az osztály. Szünetben sikerült a csocsóasztalt teljesen felújítanom. Kedden megtettem a battai túrát. Hát érdekesen jöttem haza, mert a kerekem nem fért be a biciklis akasztó cuccba, ezért oda kellett hozzá láncolnom, de legalább sikerült megoldanom. Utána rohantam CM matricát osztogatni az MHB-hoz. Hát érdekes volt az az egy óra amit ott töltöttünk. Sok új CM-es embert ismertünk meg és persze úgy kezdtük az osztást mint a magyar munkaerő. Egy osztott, a másik kettő pedig beszélgetett. Utána átmentem a túloldalra persze akkor egy biciklis se jött. Majd jött két görkoris csaj akikről kiderült, hogy biciklizni szoktak csak most az erkély állt a két bicikli. Hatig ott maradtunk, mert nem volt sok matricánk és elég hamar elfogyott. Ma suli után haza rohantam, majd irány biciklivel a hajti pajtiba. Kellett plakát meg matrica utánpótlás. Útközben az Üllői útnál összefutottunk Hédivel, majd elhívtuk magunkkal a hajti pajtiba. Hát sikerült az Üllőin egy laza 40-es tempót mennünk. Hajti pajtinál hédi kint maradt a biciklikre vigyázni. Bementünk majd kijöttünk kb. 30 matricával. Na ekkor Hédi bement majd hosszú percek után kijött vagy 100db matricával. Mint kiderült a varázsmondat ennyi volt: "Kükü tavaly is a raktárból adott matricát."Kiértünk ötre a bajcsy#andrássy kereszteződéséhez. Matrica felezés után én átmentem a túl oldalra, majd jöhetett az osztás. Végül is megállapítottuk, hogy az én oldalamon vagy több bringás volt vagy többen szeretik a CM-et.
Végül ma is sikerült hatkor végeznünk, vártuk Héditől az utánpótlást, de nem jött. Öt percig azzal szenvedtünk hogy a lakat kulcsomat kerestük. Végül meglett majd jöhetett a szokásos kiskörte-ráday-mester utca útvonal hazafele. Holnap kirakom a suliba a CM plakátot, ami jó jel, mert haladtam hogy biciklizhetőbb legyen a suli. CM-ig már csak 17 nap.=D

2 megjegyzés:

  1. Legközelebb Batta felé mész szóljál :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem legközelebb nyáron megyek Batta felé.

    VálaszTörlés