2010. június 9., szerda
Félidő
A vizsgák felénél járunk ami elég jó hír. Írásbeli tényleg nem volt olyan mint az hittük. A hármas biztos meg van, onnantól pedig nyert ügyem van, ha a szóbeli is jól sikerül. Hát abban a "xantus-pepitás" zakóban gecire meglett sülni. Még az volt a szerencse hogy a tanár rendes volt és vizsgán nem kellett hogy rajtunk legyen. Ki nem bírtam volna benne 3 órát. Ma megint fölmentem a várba hogy egy kicsit levegőzzek és meglepődésemre pocok futottam össze a buszmegállóban. A Deák tér környékén most egyre nagyobb dugók vannak és az már várható volt hogy egyszer lesz ott egy baleset. A buszmegállóban vártunk, beszélgettünk, majd megjelent a busz és azzal a mozdulattal a kanyarban a mellette álló cseh bmw elejét le is szakította. Végül is gyalog indultunk el a várba mert nem láttunk sok esélyt arra, hogy azon a kereszteződésen átjön valami buszféle. A Roosevelt térnél jártunk mikor megjelent egy busz meg még egy busz. Fölszálltunk rá majd jöhetett a zötykölődés. Pocok végül csak egy megállót jött, mert ment haza. Várban szokás szerint leültem a sikló fölé egy kicsit pihenni. Nem kellett öt perc és a tegnapi is látott fura idegenvezető oda keveredett megint. Mondta a külföldieknek a rizsáját, hogy nála olcsóbb meg viccesebb. Egyébként tényleg valami hivatalos idegenvezető, mert van valami kártyája, de fura. Tegnap például egy csoport 50 éves olasszal kezdett vitázni, majd a fejükhöz vágta, hogy "parlamento idiot", majd ott hagyta őket. Ma se járt több sikerrel, mert egy német párt szemelt ki, de elég csúnyán elküldték a bácsit melegebb éghajlatra. A várból lefele most busszal jöttem, mert már semmi erőm nem volt lesétálni ebbe a melegbe. Mint ahogy az várható volt, a deáknál még mindig nem lehetett haladni, de hát mit várunk ettől az országtól. A rendőr két óra alatt talán ki ér, ott van még egy órát majd nagy nehezen meg indul a forgalom. Már csak 2 napot kell kibírni és jöhet a szabadság.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése