2010. június 12., szombat

Szabadság =D

VÉGE!!! Végre vége a vizsgáknak és úgy néz ki hogy nem kell pótvizsgáznom. Az írásbelin biztos átmentem, mert a tanár megmondta, a szóbelin meg remélem, hogy átmentem. Elég hamar végeztem, ahhoz képest. Utána jöhetett este a jól megérdemelt szórakozás. Negyed nyolcat beszéltünk meg a deákon a villamos megállóban. Na nekem sikerült hétre odaérnem, Benjinek 5 perc késéssel és persze tomi 40-re ért oda. Ő váltig állítja, hogy 37-re ért oda, Benji szerint meg 39-re, úgy hogy a lényeg hogy késett. Kezdetben úgy volt, hogy a cseh sörfesztiválra megyünk, majd az lett hogy lementünk a gödörbe, de kicsit mintha minden drágult volna. Utána felvettem, hogy menjünk át a szimplába, mire tomi megszólalt, hogy az mi a fasz. Mondom romkocsma. Na ekkor Benji már értette, de tomi még mindig nem. Kijelentette, hogy akkor ez egy kő rakás ahol van sör. Emlékeztem hogy ott van a deák közelében, de persze sikerült eltévednünk, hála nekem. Mint kiderült az Astoriától van pár percnyire és nem a Kálvin tértől. Végül is telefonos segítséget vettünk igénybe, de utána legalább oda találtunk. Úgy volt én kérem a sört, mert megkérdtek a drága barátaim, hogy ne borotválkozzak meg, mert úgy biztos kiadják. Hosszú győzködés után, Tamást rávettük, hogy ő menjen a sörért és nagy meglepődésünkre kiadták neki. Mint az köztudott, Tamásnak elég magas hangja van, ezáltal lekicsinyíti a társadalom életkor ügyileg. Egy óra elteltével, Dominikot is lehívtuk, hogy akkor ő is igyon valamit. Ekkor Benji már nem volt nagyon a helyzet magaslatán, de még bírta. Dominikért elmentem, majd mikor visszaértünk Dominiknak az eszébe jutott, hogy tartozunk neki egy koktéllal, úgy hogy szóltunk Tamásnak, hogy hozzon egyet. Persze most már nem adták ki neki. Végül is egy pohár sör után elindultunk a pesti éjszakában haza. Itt véget mára a mese.

3 megjegyzés:

  1. Még hogy nem voltam a helyzet magaslatán... Ott voltam teljes mértékig!

    VálaszTörlés
  2. Hát az elején még igen, de mielőtt elindultunk volna csak az első asztalig mentünk vissza, mert beláttuk, hogy távolabb már nehezebb lett volna. :)

    VálaszTörlés
  3. Jogos...
    Igazából csak vacsoráznom kellett volna, akkor nem száll a fejembe a pia.

    VálaszTörlés