2010. augusztus 28., szombat

2.évad

Hát ez a nyár is lassan eltelik, már csak pár nap és újra a pepitás ruhákban fogunk lenni. Az elmúlt egy hónapban nagyon érdemleges dolog nem történt, kivéve a balatonkört. A kis túránk augusztus 17-e és 21-e között zajlott. Az első nap talán a legnehezebb, de utána már egyre simábban ment az egész. Voltak néha nézet eltéréseink, de összességében nagyon jóra sikerült ez az 5 nap. Utunk elejét még a pesti Szimplához köthetjük, majd utunk végét a balatonfűzfői Szimplához. Voltak érdekes dolgok, például benji és a kanos kutya esete, zár szerelés, az éjszaka kellős közepén 90 percet késő vonat, ingyen fütyülős és még sok hasonló dolog. Túránk végül is 233 km lett. Úgynézki, hogy ősszel megint lenne egy pár napos túra, bár a kis csipet csapatnak még nem szóltam erről. Az idei nyár is egy szokásos nyár volt. Nem volt túl jó, de túl rossz se. Átlagos volt. Dominik barátomnak sikerült a vizsgája, úgyhogy a jövő évet is velünk töltheti. A héten sikerült Annával megint összefutnom. Úgy néz ki ez már hagyomány lesz, hogy minden nyár végén összefutok vele. A nyár végére megint elővettem a gólya tábor remixet, egy kis múlt idézés céljából. Szeptembertől már a második "évadot" töltöm a Xántusnál és remélem a céljaimat is sikerül elérnem. Komolyan néha már hiányzik a mindennapos mókus kerék. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése