2010. november 10., szerda
Szerda = szabadnap. De ha úgy nézzük mozgalmasabb volt mint egy átlagos hétköznap. Úgy terveztem, hogy negyed nyolckor felkelek, ebből lett nyolc óra. Tervem az volt, hogy elmegyek a volt sulimba 2 órára, de másfél óra az út és én úgy terveztem ott leszek 10-től 12-ig, de a reggeli csúszásnak köszönhetően, az indulásig már összeszedtem egy óra késést. Végülis sikerült 10:47-re Cinkotára érnem és nem bántam meg hogy később értem oda. Legalább tudtam egy jót röpizni az egyik nyolcadikos osztállyal. Úgy volt, hogy apámmal 12:20-kor találkozok örsön, de csúszott ez is egy órával. Elmentünk a Leroyba kajálni és természetesen kicsit az ilyen puccos helyeket. Főleg az árak miatt. Nagyjából 3-ra apám visszavitt örsre és 4-re sikerült is haza érnem. Kis szusszanás és már indulhattam is vissza az asztma dokimhoz. 5-re kellett mennem és sikerült fél nyolckor kisétálnom a rendelőből. I love magyar egészségügy. Fél kilencre hazaértem. Kaja, fürdés és most azon agyalok, hogy hogy írjam meg az idvez fogalmazást. Szerintem nem lenne egy nagy feladat, csak kéne hozzá erő is. És persze ez a bejegyzés a Brigi kedvéért jött létre, mert szerette volna hogy írjak. =D
2010. november 7., vasárnap
Hát az őszi szünet elég gyorsan elszállt. Viszont ebbe a kicsi 1 hétbe elég sokminden belefért. 1 kocsmázás, 2 edzés nap, 1 biciklis túra, 1 próba és egy próbautáni kocsma, egy házibuli és egy nem próbautáni kocsmázás, de a próbához köthető. Összeségében szép napok voltak. Büszkén mesélhetem majd a gyerekemnek, hogy a parkettából nem lehet faszenet csinálni hajnali 1-kor gáztűzhelyen. Ellenben csereszfából mindjárt más az egész. Így készült a házibulis hómmédfaszén gáztűzhelyen. Nem lehet elfelejteni a szofi, zita, tomi, dominik és dimis kőkorizás élményét. Tomi bemutatása a többieknek volt a fénypontja az egésznek. A halloweenes metrózást, majd az utóhalloweeni mulatságot sem szabad kihagyni. A pénteki biciklis nap pedig nagyon kellett már. Hiányoztak a régi anyázások a körúton, a dugók a Nádor utcában és az unalomból megtett körök a Clark Ádám téri körforgalomban. De sajna itt a vasárnap és holnap kezdődik újra a mókuskerék. És ez már a mai reggel érződött. Az a tudat, hogy ma csak a tanulás kéne hogy történjen lehangoló. Ám 8 óra van és majdnem mindennel kész vagyok. Reméljük az orbitális fizika felelés elmarad az első órában, mert onnantól kezdve egyszerű napra számíthatunk. Úgy néz ki hála a próbák utáni kocsmázásoknak, végre sikerült megtalálnom a legkiválóbb gitártanárt. Lassan 1 hónap születésnap és abban a szerencsében részesülhetek, hogy Bécsben tölthetem ezt a szép napot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)